Hulladékcsökkentési Hétről

Intézményünk a 2025. november 22–30. között megrendezett Európai Hulladékcsökkentési Héten aktívan részt vett, melynek célja a tanulók és a szülők környezettudatosságának növelése, valamint a hulladék keletkezésének megelőzése volt.
A programsorozat keretében az iskola aulájában paravánokon elhelyezett ismeretanyag segítette a diákokat a hulladékcsökkentés fontosságának és lehetőségeinek megértésében. Az információk vizuális megjelenítése felkeltette a tanulók érdeklődését, és ösztönözte őket a tudatosabb szemlélet kialakítására.
A szülők számára krétán keresztül juttattunk el tájékoztatást az e-hulladék kezeléséről, annak veszélyeiről és a helyes gyűjtési módokról, ezzel is erősítve az iskola és a családok együttműködését a környezetvédelem terén.
Az osztályfőnöki és etika órákon PowerPoint-prezentációk segítségével dolgoztuk fel a hulladékcsökkentés témáját. A tananyag a közös drive-felületen volt elérhető, így a pedagógusok könnyen beépíthették azt a tanórákba.
A hét során felhívást intéztünk az osztályokhoz, hogy a kapott információk alapján csökkentsék a hulladék mennyiségét az osztálytermeikben. Az osztályok összegyűjtötték saját vállalásaikat, amelyeket jól látható helyen ki is függesztettek. Emellett ösztönöztük a pedagógusokat arra, hogy az osztályfőnöki órákra hívjanak meg olyan szakembereket, akik gépek és berendezések javításával foglalkoznak, bemutatva ezzel a javítás és újrahasználat fontosságát.
A programsorozatot egy hulladékcsökkentéssel kapcsolatos vetélkedő tette színesebbé, amely játékos formában mélyítette el a tanulók ismereteit.
A Hulladékcsökkentési Hét programjai hozzájárultak a tanulók környezettudatos gondolkodásának fejlődéséhez, és megerősítették az iskola elkötelezettségét a fenntarthatóság iránt.
Nagy Gabriella programszervező pedagógus

További képek itt