Védőnői foglalkozás a 2.a-ban

Iskolánk 2.a osztályában Dávidné Vágó Ildikó, az iskola védőnője tartott dupla foglalkozást az elmúlt héten az egészséges táplálkozás jegyében.
Először a már meglévő ismeretekre támaszkodva ismételték át az első osztályban tanultakat: Mire kell figyelni, hogy egészségesek legyünk? (táplálkozás, mozgás, tisztálkodás, egészséges környezet)
A részletes ismétlés után az érzékszervek fontosságára tértek át, hogy miért fontos a táplálkozásban.
Ezt követően egy mesefilmet néztek meg, A piramis titka címmel, melyet alaposan kielemeztek, megbeszéltek. Szóba került a táplálékpiramis, a víz távozása, pótlása az emberi szervezetben, majd az okostányér segítségével elsajátították a helyes étrendet.
Nem feledkeztek meg az egészségtelen ételekről, italokról sem, azok káros hatásairól és megemlítették a gyümölcsök szénhidráttartalmát is.
Végül igaz-hamis állítások keretében ellenőrizték le a foglalkozáson szerzett tudásukat.
Köszönik szépen Ildikó néni érdekes, izgalmas foglalkozását, melyből rengeteget tanultak!

Bálint Judit
osztályfőnök

További képek itt