Iskolánk 2.a osztálya Bálint Judit osztályfőnök vezetésével a tanév utolsó könyvtári foglalkozásán járt a dunaújvárosi József Attila Könyvtárban. A foglalkozást most is Pokorny Orsolya gyermekkönyvtáros tartotta, aki egész tanéven át tartalmas, szórakoztató órákkal ajándékozta meg a gyerekeket. A népmese napjától kezdve a farsangon át a víz világnapjáig számtalan érdekes témát érintett a hónapok folyamán.
Az utolsó alkalommal a gyerekek átismételték a könyvtári szabályokat, megtekintették a felnőtt könyvtárat, ahol egy kis pihenés közepette döntötték el a könyvtárral kapcsolatos állítások igazságtartalmát. Utána a titkos lépcsőn leosonva bepillanthattak a „Tömör raktár” titkaiba és kipróbálhatták a könyvespolcok mozgatását kormányok segítségével. Majd ismét a gyermekkönyvtárban találhatták magukat, ahol a költészeti napi rajzversenyen való részvételért Orsi néni minden diákot megajándékozott egy könyvjelzővel, aminek nagyon örültek a tanulók. Az elkészített munkák megtekinthetők a könyvtárban. Végül két papírszínházas meseelőadás következett, az egyik mese címe Fellőtték a pizsamát, a másik pedig a Szusi volt. A tartalmas foglalkozást ismét egy kis játék zárta le.
Köszönjük szépen Orsi néni érdekes foglalkozásait, szórakoztató játékait, az elsajátított ismeretanyagot és a sok-sok kikölcsönzött könyvet!
Bálint Judit osztályfőnök
A tanév utolsó könyvtári foglalkozása
Petőfi iskola
Találatok: 109