Folyosógaléria

A tanév folyamán megújult a tanárifolyosó. A régi képek helyére természetfotók kerültek. Több mint húsz természetképpel gazdagodott iskolánk. A fényképeket egykori tanítványunk édesapja, Sóti László készítette és ajánlotta fel az iskolának.

A folyosógaléria megnyitóját a fenntarthatósági témahét zárása alkalmával tartottuk, melynek önkéntes látogatója, meghívott vendége, Németh László, a nagyvenyimi Erdőjárók Klubja Természetbarát Egyesület elnöke volt. Az önkéntes látogató szólt a természet szépségéről, védelméről, a természetvédelmi területekről, illetve a természetfotózás történetéről mondott érdekességeket. Beszélt arról is, hogy a természetfotózás mikén segíti felhívni a figyelmet a környezet védelmére.

A megnyitón a jelenleg külföldön élő természetfotóst édesanyja képviselte. Sóti László munkásságát Czimmer Éva igazgatóhelyettes asszony mutatta be az ötödikes tanulóknak. Elmesélte a gyerekeknek, hogy a fotóst már gyermekkorában érdekelte a fényképkészítés, korán tagja lett a Magyar Madártani Egyesületnek. Felnőttként is sok időt töltött a természetben, saját építésű lesben, a madarak és a természet megfigyelésével, fotózásával. Fényképei ott voltak az évenként megrendezésre kerülő Mezőföld Természetfotó Egyesület kiállításán, volt kiállítása Rácalmáson is, majd 2017-ben Balatonszántódon rendezhetett önálló kiállítást.

Köszönjük Sóti Lászlónak a fényképeket, Németh Lászlónak a hasznos ismereteket és Czimmer Évának a kiállítás ötletét és létrehozását.

További képek itt