Felavattuk a fecskéket

Találatok: 8070

Egy gyermek életében mindig nagy esemény, amikor iskolába megy. Az pedig ugyancsak emlékezetes pillanat marad – szülőknek, rokonoknak és a gyermekeknek egyaránt – amikor ünnepélyes keretek között köszöntik őt.


Nos, ez történt tegnap délután – 2012. október 25-én – a Petőfi Sándor Általános Iskolában, ahol immáron tizenharmadik alkalommal ünnepelték a kisfecskéket, azaz az intézmény első osztályosait, akiket a hagyományok szerint az alsó tagozat legnagyobbjai, a negyedikesek köszöntöttek. A verses, mesés és játékos kis műsort a negyedik a és a negyedik b osztály (osztályfőnökök: Hegedűsné Látos Andrea és Szóládi Zoltán) tanulói adták. A bensőséges ünnepély előtt Rideg István igazgató úr köszöntötte a kisfecskéket és a megjelent családtagokat, majd a műsor végén ugyancsak az igazgató úr kézfogása szentesítette az eskü szövegét, melyben minden elsős növendék megfogadta, hogy „jó tanuló lesz, és öregbíti iskolája hírnevét”. A kézfogást követően a Diákönkormányzat jóvoltából minden elsős egy-egy iskolapólót kapott emlékül ajándékba. A Fecskeavatót végül az ebédlőben berendezett Fecskecsipegető zárta, ahol sok-sok finomság várt az újdonsült kisfecskékre.

KÉPEK ITT

Nyomtatás