Csodaszarvas közösségi alkalom - Környezetvédelem, természetismeret, tudatos fogyasztói magatartás

Intézményünk ökoiskolaként működik, így célunk az volt a program összeállításakor, hogy elsősorban külső helyszíneken szélesítsük környezet- és természetvédelemhez kapcsolódó látókörüket.

Kornyezet honl

További képeket ITT tekinthetnek meg!

  1. nap

A reggelit követően a hét nyitásaként megtörtént a program céljának ismertetése, közös szabályrendszer megalkotása, majd a héten átélt élmények napi szintű rögzítése érdekében Heti napló készítettünk. Ebéd után kötetlen beszélgetést folytattunk a természet szépségeiről és festményt pingáltunk ujjaink és tenyerünk segítségével egy hatalmas lepedőre A természet csodái címmel. Délután pedig elsétáltunk a helyi arborétumba, ahol megcsodáltuk az ott élő állatokat és a különleges növényzetet.

  1. nap

Szelektív hulladékgyűjtés volt a nap témája. A program alatt a gyakorlatban is szelektálták a gyerekek a hozott hulladékokat, majd megfigyelhették, ahogy a szelektív hulladék elszállításával foglalkozó autó kiüríti az adott konténert. 11 óra felé játékos módszerek, szemléltető tabló, párosító táblajáték, memóriajáték segítségével nagy élvezettel vettek részt a gyerekek a Föld gyógyításában. Majd egy újabb kiruccanás következett. A helyi hulladékudvarban történő látogatás alkalmával egy vezető irányításával megtekinthették a tanulók a beérkező hulladék további útját. Részt vehettek a szortírozás folyamatában. Felülhettek a szelektív hulladékszállító autóra és irányíthatták a kukák kiürítését is.

 

  1. nap

A kiserdei tornapálya csodálatos környezete, az itt található növények és állatok megfigyelése szerepelt a program kezdésében. Tájékoztatókkal, megfigyelésekkel mélyítettük el az erdő élővilágáról eddig megszerzett információikat és érdekességekkel bővítettük azokat. Plusz: az erdei tornapálya feladatainak megoldása révén testedzéssel és az egészséges életmóddal egészült ki a program. A délután legjobban várt eseménye az újrahasznosított gyerek-sportnap volt. A focival párhuzamosan újrahasznosított anyagokból készült játékokkal foglalatoskodhattak táborozóink. Ezek: hungarocell és műanyag kupak felhasználásával készült gombfoci, célba dobás zsugorított palackokkal, baseball-ütés gyakorlása nem zsugorított palackot használva ütőként, míg a labda óriás mosószeres kupak, de volt speciális "golyózás" is, ami szintén zsugorított pet palackkal valósult meg.

  1. nap

Reggeli indításként szerettük volna, ha a diákok a rendőrség munkájának megismerésén keresztül megértik szerepüket és lehetőségeiket a fenntarthatóság területén. Majd a szabad strand felé vettük az irányt, ahol a cél a növény és állatvilág megismerése, a víz vizsgálata és természetesen az önfeledt strandolás volt. Szórakozás közben kitérünk a víz szerepére, nélkülözhetetlenségére, valamint a természetvédelem egyik fontos pillérére a szemetelés elkerülésére.

  1. nap

A piaci séta során megtörtént az árak megfigyelése, beszélgetés a vásárlási szokásokról, a kofákkal történő beszélgetés, tanácsok kérése, játékos alkudozás, egy kiválasztott egészséges ételhez szükséges alapanyag megvásárlása. Majd az iskolába visszatérve gyümölcssalátát készítettünk. A délután a mozgásé volt. Együtt táncoltunk egy kedves mese meghallgatását követően, majd a nap csúcsaként vízi csatát rendeztünk az udvaron. A víz felhasználásának játékossága, a nyári meleg ellenpontozása és egy kis ellazulás volt ez búcsúzásként.

Tartalmas és élményekkel teli táborozás volt! Jövőre újra várunk Benneteket!

Táboroztató nevelők: Gálosfai Tímea, Bécs Krisztina és segítőjük Benke Szilvia