Januári dobogósaink!

Új év, új  fogadalom, de a küzdelem az örök !  Diákjaink megújult erővel tértek vissza a téli szünet után iskolánk falai közé, nem kis elhatározással és ismét valami csoda, amit tettek. Nézzük meg most is felsorolás szerűen, mi mindenben vállaltak rész felsőseink:

  • 5.a osztály diákjai közül:
    • 2 fő diák, minden nap az első emeleti, felsősök által használt termekben végzett felületi fertőtlenítést egész hónap során.
  • 7.b osztály diákjai közül :
    • 2-en könyveket hordott ki a kémia-fizika szertárból,
    • 7-en a karácsonyi dekorációt segítette az aulában leszedni és elpakolni,
    • 5-en az előadói terem szekrényeit pakolta és szortírozta tantárgyak szerint 4 különböző napon át, több időt is fordítva erre,
    • 1 fő, tanárának nyújtott segítséget emlékfal létrehozásában,
    • 5 diák 4 napon keresztül segítette az alsó tagozatsok reggeliét felvinni a tanterembe,
    • 3 fő segédkezett az alsó tagozatsoknak, hogy a tej és a kakaó a termeikbe kerülhessenek,
    • 1 fő, pedig a bögrék elvitelét vallatta fel a menzáról. Ezzel is az alsósokat segítette.
    • Öko tudatosság jegyében a 7.b osztály egész hónapban félvállanta az előadó terem fertőtlenítését.
  • 7.a osztály diákjai közül:
    • 4 tanuló, a technika műhely munkapadjainak karbantartásában segédkezett,
    • az év elején tett ökofogadalmukat valósították meg,
    • egész hónapban, minden nagyszünetben a földszinti folyosó termeinek padjait fertőtlenítette.
  • 8.c osztály diákjai közül:
    • 1 fő az alagsori folyosó ablakainak bezárásában segédkezett.

Január hónap során két osztály is továbbjutott a Pannon Oktatási Központ által, novemberben indított online vetélkedő első fordulóján. A 7.a osztály 6 fővel, míg a 8.a osztály 3 fővel van versenyben , ahol földrajz és informatika tudásukat ötvözve kell helyt állniuk. Jelen pillanatban a 3. fordulóba jutás eredményét várják.

A tanulmányi munka egyik fokmérője lehet a megszerzett dicséretek száma. Ez ebben a hónapban összesen 79 darab volt. A legtöbbet a 7.b osztály szerezte, 23 darabot. Az előző havi eredményekhez képest gyengült ezen eredményük, de bízunk benne, hogy hamarosan ezen a téren is újult erőre kapnak, hisz hónap közben elindult a 2. félév is.

A fenti felsorolásból is szembetűnő, hogy egy osztályunknak sikerült legyőzni saját félelmeit és a tett mezejére lépve, toronymagasan nyerték el a hónap osztálya címet. Három hónapja küzdenek tudatosan érte. Büszkék vagyunk rátok, hogy nem adtátok fel, és óriási összefogással, csapatmunkával küzdöttétek fel magatokat a dobogó legfelső fokára.

Kedves 7.b osztály ! Tiétek az első díj!

Mellettetek a dobogón szintén két olyan osztály állhat fenn, akik szintén óriási alázattal dolgoznak a mindennapok során is. Ők a 7.a, akik 2. helyezettek lettek és  az 5.a, akik ebben a hónapban a dobogó 3. fokára álhatnak fel.

E havi küzdelem is mutatja, hogy nincs lehetetlen küldetés!

Minden, csak rajtatok áll, mi pedig ott állunk támaszként mindegyikőtök mögött.

Büszkék vagyunk rátok!

Petőfisnek lenni jó!

Az első helyezett díja, hagyományosan pizza, melyet most is a DÖK szponzorál a nyertes osztálynak.

jan összefoglalokep