Márton-nap

Iskolánk, a Petőfi Sándor Általános Iskola alsó tagozatos kisdiákjai színes programon vettek részt november 10-én kedden délután iskolánkban.
A rendezvény apropója a Márton-nap volt. A gyerekek játékos, vidám formában ennek a napnak az eredetével, szokásaival ismerkedtek meg ezen a délutánon.
Már az előző héten nagy lelkesedéssel készítették el a kis mécseseket, amelyekkel, természetesen odafigyelve a távolság tartási szabályokra, végigsétáltak iskolánk folyosóin.Már kora délután nagy érdeklődéssel hallgatták a tanítónéniktől Szent Márton történetét, és közben az ehhez kapcsolódó színezőt lapozgatták.
A zene sem maradhatott ki a programból, Márton-napi dalocskák meghallgatása színesítette a délutánt.
Végül ízletes libazsíros kenyér kóstolásával fejeztük be ezt a jól sikerült napot.
Reméljük, jövőre is megismételjük. Köszönet a szervezésért Szloboda Ági, Mráz Erzsébet, Balázs Emese kollégáinknak a szervezésért.

IMG 2279

Fotók a rendezvényről a képre kattintva tekinthetők meg.