Színházlátogatás a Lázár Ervin Program keretein belül

A 3. évfolyamos tanulók, szerdán délelőtt színházban jártak a Lázár Ervin Program keretein belül.

A program lehetőséget biztosít az ország összes általános iskolás kisgyermekének, hogy ingyenesen, a tankerületek támogatásával, színházi élményben részesüljenek.

Iskolánk diákjai most a Bartók Kamaraszínházban voltak és csodát láttak. Pontosabban Aliz kalandjait Csodaországban.

alizcsodaorszag

 

Az előadás ismertetőjét, a színház honlapjáról idézzük:

Lewis Carroll
ALIZ CSODAORSZÁGBAN
táncjáték

“Az időt pedig ne sajnáljuk, hiszen nem beteg. Ha jól bánsz az idővel tudni fogod, hányat üt az óra… ” -Lewis Carroll-

Az “Aliz Csodaországban” valósága közelebb áll megszokott hétköznapjainkhoz, mint hinnénk. Egyszerre ismerjük fel az idő értékét és értjük meg annak múlását. Nyitott szemmel járva új dolgokat fedezhetünk fel, vagy a már meglévők kaphatnak más jelentést. Ezáltal egy csodás, szürreális, szinte abszurd mesevilágba kerülhetünk. Egy színesebb, vidámabb, őrültebb világba, ahol a főszereplő és a néző folyton rohan az idő után, nem fél megállni és időt szakítani arra, hogy boldog legyen akár csak egy pillanatra is. A táncelőadás ezt a pillanatot nyújtja hosszú élménnyé mindazoknak, akik elég bátrak, hogy megéljék… tikk-takk, tikk-takk…

A táncosok elvarázsolták a gyerekeket, igényes műsorban volt részük, amit nagyon élveztek.