Félmillió forint támogatáshoz jutott a Dunaújváros kenyere akció jóvoltából a Petőfis tanítványainkért Alapítvány

Csütörtökön iskolánk könyvtárában adták át a város önkormányzata és a Széchenyi Pékség összefogásából megszületett Dunaújváros kenyere akció adományát. Januártól március végéig intézményünk nyerte el a lehetőséget, hogy részese lehessen ennek az országosan egyedülálló programnak. Ezen idő alatt összesen több mint kilencezer krumplis kenyeret adtak el. Mindez 429 ezer forint adományt jelent alapítványunk számára, amit az önkormányzat 500 ezer forintra egészített ki. Nagyon köszönjük mindenkinek, aki ezen idő alatt vásárlásával hozzájárult annak a célnak a megvalósításához, hogy 47 éves tanulói kiskonyhánk bútorzatának cseréjére megvalósuljon és így kulturált körülmények között tanulhassanak diákjaink.

kenyer2019

>>A video megtekintéséhez, kérem kattintson ide! >>

dunaujvaroskenyere 2019

>>A cikket elérheti, ha ide kattint!>>