IX. Petőfi Kupa Gyermek Sakkverseny

A Dunaújvárosi Petőfi Sándor Általános Iskola és a Bástya Dunaújvárosi Sakk SE kilencedik alkalommal rendezte meg, a már hagyományossá vált Petőfi Kupát a Dunaújvárosi Önkormányzat támogatásával. A rendezvényre 67 gyermek, köztük 5 óvodás érkezett, hogy megmérettesse magát társaival. Szülőkkel együtt, legalább 110 főt láttunk vendégül. A helyi iskolák (Arany, Dózsa, Móricz, Petőfi, Széchenyi, Vasvári) és a Római Városrészi Óvodán kívül érkeztek játékosok Alap, Baja, Bátaszék, Bölcske, Decs, Iregszemcse, Tamási intézményeiből.

A szervezés és lebonyolítás Németné Bátai Ibolya, Németh Gergely, Klimkó Csaba, Fábiánné Rajcsányi Magdolna és Gálosfai Tímea munkáját dicséri.

A verseny célja idén is az volt, hogy elsősorban az iskolai berkekben, szakkörökben, klubokban tanuló, a versenyzői szárnyaikat még csak bontogató lányoknak, fiúknak is lehetősége legyen kupákkal, érmekkel, díjakkal, sikerélményekkel gazdagodni. A már FIDE értékszámmal rendelkező versenyzőknek egy külön csoportot indítottunk, akiknek jó gyakorlási lehetőséget kívántunk nyújtani egy erősebb mezőnyben.

 

A felsős évfolyamokat együtt játszattuk, az alsósoknak pedig 4 csoportban volt lehetőségük vitézkedni, attól függően, hogy ki hányadik osztályba jár.  

A rendezvény megnyitóján Rideg István, az intézmény vezetője köszöntötte a résztvevőket, minden gyermeknek jó versenyzést kívánva.  A fordulók között finomabbnál, finomabb palacsintákat lehetett fogyasztani, amiket a lelkes szülői csapat készített, a versenyzők, és a kísérők vendégül látására. Az utolsó fordulók befejeztével az eredmények kihirdetésére és a jutalmak kiosztására került sor.

Minden csoportban az összetett első, illetve a „fidéseknél” a legjobb alsós, és felsős is kupát kapott. Az 1-3 helyezett fiúkat és lányokat érmekkel jutalmaztuk, valamint a 6. helyezésig oklevél is járt. Minden résztvevő gyerkőc csokoládét, és tárgyjutalmat vihetett haza. Az iskoláknak, az előzetesen leadott 3 tanuló összesített pontszáma alapján, csapatverseny is volt, egy méretes kupáért. A díjakat Gálosfai Tímea intézményvezető-helyettes adta át a helyezetteknek.

Tíz 3 fős csapat nevezett a csapatversenyre.

Ebben a versenyben a Dunaújvárosi Petőfi Sándor Általános Iskola 1. számú csapata bizonyult a legjobbnak, a maximális 18-ból 17 pontot elérve, megelőzve a

II. helyezett Decsről (14 pont), és a

III. helyezett Tamásiból (13 pont) érkező diákokat.

C:\Users\Ibolya\Desktop\Fotók\2019 Petőfi Kupa\IMG_20190427_141130.jpg>>További képekért kattintson kérem ide! >>

A Dunaújvárosi Petőfi bajnokcsapat tagjai Timi nénivel:

Majoráni Marcell 6/6,

Majoráni Gréta 6/6,

Borbély Áron 6/5 pont.

A csoportok győztesei:

1.osztályosok: Csata Csaba (Decs), Baczó Dóra (Dunaújváros, Móricz)

2.osztályosok: Majoráni Gréta (Dunaújváros, Petőfi), Várnagy Valter (Dunaújváros, Petőfi)

3.osztályosok: Borbély Áron (Dunaújváros, Petőfi), Németh Zita (Tamási)

4.osztályosok: Majoráni Marcell (Dunaújváros, Petőfi), Németh Adrienn (Dunaújváros, Petőfi)

5.-8. osztályosok: Vecsei Benedek (Iregszemcse), Szakács Borbála (Tamási)

Fidés alsósok: Pásti Zsombor (Dunaújváros, Arany), Horváth Gréta (Dunaújváros, Petőfi)

felsősök: Gulácsi Donát (Dunaújváros, Móricz), Köböl Kitti  (Dunaújváros, Vasvári)

Iskolánkból 36 tanuló vett részt a versenyen, többen nagyon jó helyezéseket értek el. A dobogós helyekből, 6 aranyat, 3 ezüstöt és 6 bronzérmet sikerült kiharcolniuk tanulóinknak. Nagy örömünkre elsőseink közül is 6 gyerkőc eljött, és játszotta végig a 6 fordulós agytornát a 14 fős elsős mezőnyben.  

Korcsoportonként elért, Petőfis helyezések:

Érmesek:

1. hely:  Majoráni Gréta 2.a, Várnagy Valter 2.b, Borbély Áron 3.a, Majoráni Marcell 4.a, Németh Adrienn 4.b, 

2. hely: Kemény Sára  1.a, Bózsa Gergő 2.b, Borbély Gergő 4.a,

3. hely:  Sallai Jázmin Lili 1.a, Schreiber Natália 2.b, Balogh Patrik Attila 3.b, Borbély Dániel 4.b, Laskovics Zsolt 6.b, Tálos Panna 6.c

Oklevelesek:

  1. 4. hely: Kovács Levente 1.a, Kun Rebeka 1.b, Várnagy Kitti 2.b, Kiss Máté 2.b, Badi Léna 3.a,

Somvári Kinga 6.a,

  1. 5. hely:  Szalay Zsolt Kond 1.a, Törő-Suga Zóra 2.a, Németh Kira 3.a,
  2. 6. hely: Fellegi Zsombor 1.b, Tóth Alexandra 2.b, Vajai Dávid 2.b, Solymosi Dávid 4.b, Spitz Károly 6.b, 

Fide csoportban: alsós lányok 1. hely: Horváth Gréta 4.b  

  felsős lányok 4. hely:  Vidák Boglárka 6.a

Köszönjük a lebonyolításban segítő pedagógusoknak, edzőknek, szülőknek, és a főszereplő-, résztvevő gyerekeknek, valamint az őket elkísérő szülőknek ezt a szép, izgalmas és örömteli szombati napot!

Külön köszönet, Fábiánné Rajcsányi Magdolna tanító néninek, aki végig részt vett a verseny előkészületeiben, lebonyolításában és az utómunkálatokban!

Külön köszönet, a kedves szülőknek, akik az iskolában - Kónya Ildikó, Gyárfás Henrietta, Vaskó Petronella  - vagy otthon kivették részüket a palacsinták elkészítésében, a folyamatos szervírozásban, valamint a szörpök folyamatos utántöltésére odafigyeltek, hogy egy lelkes sakkozó se maradjon szomjasan!

A sakkversenyt a Dunaújvárosi Önkormányzat szponzorálta.  A Bástya Dunaújvárosi Sakk Sportegyesület tárgyjutalmakkal, a szervezésben, előkészületekben és a lebonyolításban járult hozzá az eseményhez. A palacsintázáshoz az alapanyagokat a kedves szülőknek köszönhetjük

Dunaújváros, 2019. 04. 27.