november 23 2017

Első színházi élményeink

Ebben a tanévben is több alsó tagozatos osztályunk vásárolt bérletet a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Házába, melynek keretében ismét három előadást tekinthetnek meg a gyerekek. Az első produkciót október 26-án nézte meg két osztályunk is.
Címe: Mikrokozmosz
A zenés mesejáték tartalma a színház honlapjáról:” Van kezem, lábam. Van hangom, tudok beszélni. Én én vagyok, te pedig te vagy. De ki is vagyok én? És ki vagy te? Milyenek a fiúk? És milyenek a lányok? A fiúk mindig rosszak, a lányok mindig jók? És miért ilyenek vagy olyanok? És milyen az, ha kistestvérünk lesz? Mi lesz anyu szeretetével? Elveszi, és a kistestvérnek adja? Vagy megsokszorozza és csak több lesz belőle? De szeretem én azt a másikat? És milyen az, ha nyaralunk vagy kirándulunk? Rengeteg kérdés, de hol van rá a válasz?”
A választ kortárs költők gyermekverseivel és Bartók Béla műveivel igyekeztek megadni a színészek minden kisgyerek számára.
Nagyon élveztük az előadást, rajz órákon elkészítettük az élményrajzokat is. Ezekből mutatunk néhányat. KÉPEK ITT

szeptember 18 2017

Nyári élmények írásban és képekben

Már három hete, hogy elkezdődött az idei tanév iskolánkban is. A nyári szünet után élményekkel telve tértek vissza a gyerekek az iskolapadba. Az első napok természetesen a sok-sok nyári élmény elmesélésével teltek. Sokan képeket is hoztak, hogy színesebbé tegyék az élménybeszámolót!
Elkészültek az első fogalmazások is, amelynek témája az élmények elmesélése volt.

Ezekből szemezgettünk, a teljesség igénye nélkül.
Olvassátok szeretettel!

KÉPEK ITT

Nyári élményeim
„Itt van az ősz, itt van újra…” Sajnos vége van a nyárnak, elkezdődött az iskola. Bárcsak még szünet lenne! Annyi minden történt velem a nyáron. Elmeséljem?
Júniusban épp, hogy elhangzott az utolsó csengőszó már indultunk is Olaszországba. Jesoloban a tengerpart mellett volt a szállásunk. Sokat fürödtem a tengerben. Barátommal Benivel rákokat, medúzákat, kagylókat gyűjtöttünk. Anyával homokvárat építettünk, míg apával vízibicikliztünk a hullámzó tengerben. Olaszországi egyhetes nyaralásunk alatt több híres városba is kirándultunk. Firenzében Aranyhidat, Pisában a ferdetornyot láttuk, Rómában a Colosseumot, ahol a gladiátorok küzdöttek meg régen egymással.
Hazaérkezésem után rész vettem a Magyar Vízilabda Szövetség által szervezett „Póló Nyár 2017.” programban. A táborban délelőttönként szárazföldi, és úszó edzés volt, délután pedig vízilabdáztunk. Ez a tábor azért tetszett nagyon, mert az osztálytársaimmal együtt lehettem.
Július nagy részét falun töltöttem a mamáméknál . Ott van ám csak igazi élet! Reggelente segítettem megetetni az állatokat. Délelőttönként főzni tanultam a mamától. Sokat játszottam az unokatestvéreimmel, bicikliztünk, fürödtünk, bújócskáztunk. Hétvégenként a papával szalonnát sütöttünk és grilleztünk. A mamánál a legjobb, mert ott mindig van süti és fagyi!
Júniusban még voltunk Németországban. Kirándultunk és hajókáztunk a Königssee Nemzeti Parkban.
Majd repülőre szálltunk nagyszüleimmel és két unokatestvéremmel. Az úti cél Costa Brava volt. Egyhetes spanyolországi nyaralásunkon voltam delfináriumban, kalózhajó kiránduláson, és a Barca stadionban.
Az augusztusom a sportról szólt. Egy hétig vízilabda táborban voltam, majd elkezdődött a három hetes DKKA felkészülési időszak. Az edzéseimet a csarnokban tartották, ahol lehetőségem volt találkozni és beszélgetni több válogatott kézilabdázóval.
Jaj, most jutott eszembe, hogy voltam Zselicén és Balatonfüreden! De ezt már inkább nem mesélem el, mert akkor még egy oldalt kellene írnom.
Úgyis mindjárt itt az őszi szünet, majd írok arról is.
Ecsődi Amanda   4.a

Nyári élményeim
Az én nyaram úgy kezdődött, hogy rögtön iskola után két hetet vízilabda táborban töltöttem.
A július hónapom szabad volt. Egyik nap Domiékkal elmentem Kiskunmajsára fürdeni. Ott nagyon jól éreztem magam. Nagyon sokat csúszdáztunk és ettünk-ittunk, bohóckodtunk. Sokszor voltam a mamáéknál a kertben. Augusztusban elutaztunk nyaralni Balatonfüredre, ahol egy hetet töltöttünk. Másnap meglátogattak mindet az unokatestvéremék és velünk töltöttek pár napot. Amikor jó idő volt, akkor sokat fürödtünk a Balatonban. Egyik este kimentünk a Tagore sétányra, ahol rengeteg látnivaló volt. Egy szombati napon átmentünk Tihanyba. Ott megnéztük és be is mentünk a Tihanyi apátságba. Kipróbáltuk a tihanyi visszhangot is. Megkóstoltam a levendulás fagyit és a nyalókát. Mielőtt hazaindultunk volna vettünk pár ajándékot a családnak.
A nyár további részét ismét edzőtáborral töltöttem és fejeztem is be. Nagyon jól éreztem magam egész nyáron.
Molnár Luca Sára 4.a

Nyári élményeim
Ezen a nyáron sok érdekes dolog történt velem.
Az első napon a Paloznaki Mandel Campingben kezdtünk. Három napig ott pihentünk, fürödtünk a medencében, sokat játszottunk Nimróddal, a barátunkkal. Voltak külföldiek, mégis elvoltunk velük is. Szépen, lassan teltek a napok. Innen Sümegre utaztunk. Egy hétig voltunk ott. Egy napot töltöttünk a sümegi várban. A programok a következők voltak: állatsimogató, bosziüldözés, lovaglás, íjászat, sólyom röptetés, filmvetítés, ólomöntés. Ezen kívül megnéztük a kiállításokat és egy artista bemutatót. Elmentünk még a Sárvári fürdőbe is. Ott sok jó, hosszú, tekergős csúszda várt minket. Izgalmas és természetesen vizes élmény volt ez. Még egy gyönyörű elefánt is volt a kerítésnél, meg is simogattuk. Elmentünk végül a Sümegi Afrikáriumba is. Ott rengeteg kitömött állat volt.
Nekem ezek voltak az élményeim.
Fábián Attila 4.a

Nyári élményeim
Nagyon vártam már a nyári szünetet. Idén sok helyre mentünk nyaralni.
Voltam három lovas táborban Baracson. Elmentünk lovaskocsizni is. A két Fríz, ami a kocsit húzta nagyon szép volt. Minden nap délelőtt és délután lovagoltunk. A lovasudvarban három aranyos kiscicával játszottunk. Júliusban Sárvárra utaztunk, ahol sokat fürödtünk és kirándultunk. Ott óriáscsúszdákon is lecsúsztam. Utána két hetet pihentünk a mamáéknál is. A testvéremmel a medencében is hűsöltünk sokat. A nyáron az Eszterrel a Bartók Kamaraszínház táborában is szórakoztunk. Énekeltünk, táncoltunk és ritmust is tapsoltunk. A hetet egy bemutatóval zártunk. A szülőknek ez nagyon tetszett. Az előadás után az Eszter nálunk aludt, de sajnos csak egy éjszakát! A nyár egy horvátországi nyaralással zárult. Az volt a legjobb benne, hogy lemaradtam az első iskolai napról! Ott egy magyar apartmanban szálltunk meg. Fürödtünk a tengerben, fagyiztunk, kirándultunk, horgásztunk és ettünk palacsintát is.  Az udvarban volt egy cuki kutyus is. Titokban virslivel etettük. Vasárnap nehezemre esett elbúcsúzni tőle. De neki is tőlem. Még ha kutyus is!
Sajnos vége van a nyárnak! De sebaj, mindjárt itt van újra. Még túlélem az iskolát!
Miskovitz Regina 4.a

Nyári élményeim
Vége lett a tanévnek, végre megkezdődött a nyári szünet, a nyaralás. Nagyon sok élményem volt.
A nyári szünet elejét sok pihenéssel és játékkal töltöttem. Júniusban felmentünk Budapestre Szandráékkal. Megnéztük a repülő bemutatót, az Országházat, átsétáltunk a Margit-szigetre, leültünk a zenélő szökőkúthoz és hallgattuk a sok ismerős gyermekdalt. Fáradtan, de élményekkel tele értünk haza. A szüleimmel elutaztunk Orosházára. Megismerkedtem Milánnal, akivel sokat játszottam, beszélgettem és fürödtem. Miközben itt nyaraltam, elmentünk Szarvasra, az arborétumba és a szegedi vadasparkba is. Nagyon jó volt az egy hét, de sajnos hamar vége lett. Apával és a nagymamával Mezőkövesdre utaztunk. Apával fürödtünk a Zsóry-fürdőben, ahol találkoztam a Laurával is.
A nyár végén elmentünk a keresztapámhoz, nyársaztunk s átmentünk Túrkevére fürdeni.
A nyári szünet legutolsó hétvégéjén Budapestre mentünk, felültem a Budapest Eye óriáskerékre. Először izgultam, de nem bántam meg. Nagyon érdekes volt látni az egész várost. Ezután megnéztük a Szent István Bazilikát. Felmentünk a kilátóba, ahová sok lépcső vezetett. Apa meg anya meglepett, átmentünk Visegrádra bobozni. Nagyon jó volt, örültem neki.
Kár, hogy olyan hamar eltelt a nyári szünet, de a sok élmény kárpótol. Szeretném, ha minél előbb nyár lenne, hogy újabb kalandok várjanak rám.
Szelényi Balázs 4.a

Nyári élményeim
Minden évben nagyon várom a nyári szünetet, mert jó idő van, lehet fürödni, együtt a család, pihenünk, nincs lecke.
Az idei szünidőt futball táborban kezdtem. Jól éreztem magam, sokat fociztunk. Utána Kisapostagon voltam a mamáéknál. Itt biliárdoztam, pingpongoztam és fürödtem. Szeretek náluk a kertben lenni. Ezután Balatonfüredre mentünk nyaralni a családdal. Jól sikerült, voltunk csúszdaparkban, hajókázni, teniszezni és fürödtünk a Balatonban. Legjobb a csopaki vízikalandpark volt.
Augusztusban a másik mamáéknál voltam.
Jól telt a nyár, sok szép helyen voltam, remélem jövőre is ilyen jó lesz.
Hegyes Márk 4.a

október 30 2016

Fecskeavató – a szereplők szemével

Iskolánkban minden évben, hagyományosan, a negyedik osztályos diákok az iskola tanulóivá avatják az elsős kis fecskéket. Erre az alkalomra mindig színvonalas műsorral, és fecske csipegetővel készülnek a nagyobb diákok. A negyedikes szereplő gyerekek írták le élményeiket a próbákról.

Így készültünk a fecskeavatóra

 Még szeptemberben elkezdtünk gyakorolni egy olyan nevű ünnepélyre, hogy fecskeavató.

Természetesen örültem, hogy bevettek, mert a kisöcsém is elsős. Arra viszont nem gondoltam, hogy ennyi időnk lesz a verseket, szövegeket megtanulni. Egy hónapot adtak rá. Mostanság már kívülről fújom. Az elején eléggé nehéz volt. Emlékszem mikor Emese néni megkérte a Zolit, és engem, hogy hosszabban mondjuk a versünket, mert vannak táblák, amiket fel kell tenni, amikor az a versszak van. De ez nekem eléggé lassú. Tudom, tudom, hogy én a való világban az vagyok, de megértem, mert akkor nem jut idő táblák felmutatására, szóval inkább maradok lassú fokozaton. Állítólag étterembe is megyünk, és mi is csipegethetünk.

Én nagyon várom már a fecskeavatót. Szerintem jó volt eddig a gyakorlás.

Gellai Dóra 4. b

Fecskeavatóra készülünk

Ági néni éppen olvasás órát tartott, már a vége felé tartott az óra, aztán valami meglepőt mondott. Azt, hogy Ákost, Maját, Csongit, Dórit, Gergőt, Bettit és engem kijelöltek a fecskeavatóra.

Kicsi szövegeket osztott ki, és meg kellett tanulni. Okosan megtanultam a verset. A tornateremben gyakoroltunk a 4. c-vel és a 4. a-val. Körülbelül egy héten kétszer voltunk lenn. Még két dal is volt, a Sehall, selát Dömötör, és az Eresz alól fecskefia című. Nagyon örültem a próbáknak. Az én versem ez volt:

Fehérrel a havat,

Kékkel meg a tavat,

Pirossal a kendőt,

Zölddel kerek erdőt,

Arannyal a napot,

Barnával kalapot.

Nagyon örülök, hogy felavathattam az elsősöket.

Karácsony Zoltán 4. b

október 28 2016

Jól elfáradtunk a kölyökatlétika versenyen!

Sportnap a napköziben

Az egészséghét harmadik napján sport délután volt a napköziben,
A tornateremben kölyökatlétika verseny volt, ahova minden osztályból 4 tanuló mehetett. Piros, zöld, lila és  sárga csapat vetélkedett a több akadályból álló pályán.
Az udvaron pedig a napközis csoportok voltak. Volt floorball, labdaadogató,
kötélhajtó váltó. Mindez időre. Elfáradtunk a végére de jól szórakoztunk.
Kozári Márk Weixl Dominik 4.c
Tüttürűűűű!
Szólt a csengő a 6.óra után. Gyorsan ebédeltünk, mert izgatottan vártuk a sportos délutánt. Kölyökatlétika a tornateremben. Én Gabi néni segédje voltam és én voltam az eredmény írója. Még így is izgultam. A csapatok ügyesek voltak és mindenki jól érezte magát.
Tóth Levente 4.c
október 26 2016

Így éltük meg mi az egészség-napokat!!!

Múlt héten az iskolánkban egészség-napokat tartottunk. A gyerekek körében hatalmas sikere volt a feladatoknak, programoknak. A rengeteg kép mellé, amit a petofiiskola.hu honlapon megtekinthettek, itt egy kis ízelítő alsósaink tollából.
Olvassátok szeretettel…

Egészség hét az iskolában
A múlt héten az iskolában egészséghét volt. Az iskolából majdnem minden tanuló részt vett ezeken a programokon.
Hétfőn a fogápolásra Dóri és Linett mentek le, hogy megnézzék a védő néni előadását, hogy hogyan kell megmosni rendesen a fogunkat. Amikor visszajöttek a lányok, elmondták, hogyan mossuk meg a fogunkat.


Délután a napköziben volt egy öltözködési verseny lent a tornateremben. Ötször tíz tagú csapatok voltak. Le kellett vinni az őszi ruhákat: pulcsit, sapkát, sálat, kabátot, kesztyűt. Az volt ennek a lényege, hogy gyorsan kellett felöltözni. A negyedikesek segítettek öltözködni az elsősöknek, mert még nem tudtak olyan gyorsan öltözni.
Kedden zöldség- és gyümölcsszobor készítés volt. Házilag, és az iskolában is készítettünk a többiekkel. Az elkészült szobrokat lent az aulában kiállították.
Szerdán reggel az udvaron közös bemelegítés volt. A bemelegítés után lefutottuk az iskolakört. Délután játékos versenyek voltak. Ezen belül volt ugráló kötél verseny, gumifutás, kosárlabda, távolugrás. A gumifutásnak az volt a lényege, hogy egy percen belül kellett végig futni az összes gumit. Az ugráló kötél versenynek pedig az volt, hogy tízszer át kellett ugrálni a kötelet. A sportnapnak a végét pedig egy iskolakörrel zártuk le.
Remélem máskor is átélhetem majd ezeket a programokat. Nagyon tetszett!

Gémes Enikő 4. a

Egészségnap

Iskolánkban egészségnapot rendeztek, hogy felhívják a figyelmünket az egészséges táplálkozásra.
Az alsósok és felsősök egyaránt gyümölcsszobrokat készítettek. Pávától a meseszereplőkig volt ott minden, még három árbócos tökhajó is. Ötletes alkotások készültek, a színek kavalkádja gyönyörű volt.

A felsősök egészséges ételeket készítettek, és mi alsósok gyümölcsöket és zöldségeket kóstoltunk. A nyers krumpli íze nem is olyan rossz!
A tanulság az egészségnapon az volt, hogy a tanáraink felhívták a figyelmünket az egészséges táplálkozásra.

Bohos Ádám 4. c

szeptember 30 2016

Futott a város – Futottunk mi is!

A 2016. szeptember 24-én az immár hagyományosnak számító “Itthon vagy! Magyarország, szeretlek!” rendezvény egyik szombati programeleme a „Fut a város!” elnevezésű futóverseny volt.

A rajt tíz órakor volt, a következő útvonalon:

Városháza tér – Dózsa György út – Bartók Béla út – Kossuth Lajos u. –Vasmű út – Városháza tér

Ezen az eseményen részt vettek iskolánk tanulói is, az egyik alsó tagozatos osztályunk beszámolóját olvashatjátok most!

Fut a város – futunk mi is!
Egy szép szeptemberi szombat reggel futóversenyt rendeztek a városban. A 3. c osztály megbeszélte, hogy részt vesz rajta. Felvettük a Petőfis pólóinkat és megkezdtük a bemelegítést. Nagyon hosszú volt a táv, de nekünk nem okozott problémát, mindenki lefutotta, még Dia néni és egy anyuka is. A végén kihúzták a sorszámainkat. Valentin egy óriás pizzát nyert, Dia néni pedig egy 5000 Ft-os vásárlási utalványt a Decathlonba. Ebből játékokat vesz nekünk. Nagyon jó kis móka volt, találkozzunk jövőre is!

Tonka Kevin 3. c

szeptember 28 2016

A Naaaaaaagy Sportágválasztó

A Nagy Sportágválasztó

Szeptember 23-án délelőtt, az alsó tagozatos diákok ellátogattak a nagy sportágválasztó helyszíneire, az uszodába, és a Vasvári Pál Általános Iskola udvarára. Minden osztály igyekezett az összes sportolási lehetőséget kihasználni. Amelyről a fogalmazásokban részletesen lehet olvasni. KÉPEK ITT!

Nagy Sportágválasztó

Pénteken sportos nap volt az iskolában. A felsősök akadályversenyen vettek részt, az alsósok pedig elsétáltak a sportágválasztóra.

A második tanórán indultunk el a helyszínre, ami az uszoda volt. A kinti medence körül mutatták be különböző sportokat. Volt ott röplabda, kézilabda, foci, karate, judo, torna, tollaslabda, kajak. Az osztály együtt ment egy-egy sportág képviselőihez.

Ki lehetett próbálni a labdarúgást, a röplabdát, és a karatét. A focinál Bence és én álltunk a kapuban, a lányok meg rúgták a labdát.

A röplabdánál megmutatták a helyes ütési technikákat. Nem mindig sikerültek a passzok.

Karaténál szivacsba kellett rúgni és ütni.

Egy óra múlva visszaindultunk, sok élményben volt részünk. Nagyon tetszett ez a program.

Durázi Dániel 4. c

 

A Nagy Sportágválasztó

Idén szeptemberben megrendezésre került városunkban a Fabó Éva Sportuszodában a nagy sportágválasztó, ahova a mi osztályunk is ellátogatott.

A délelőtt folyamán érkeztünk meg. Sok gyerek eljött más iskolából is. Lehetőségünk adódott röplabdázni, kungfuzni, focizni, amiket mi nagy izgalommal ki is próbáltunk. Lehetett volna még kajak-kenuzni, táncolni, birkózni.  Ezeket ugyan kihagytuk, de így is nagyon jól szórakoztunk, de így is nagyon jól szórakoztunk. Ami nekem a legjobban tetszett, az a kung-fu volt. Ha nem kézilabdáznék, akkor ezt a sportot űzném.

Jó ötletnek tartom ezeket a programokat, mert így a még ismeretlen sportágakat is megismertetik velünk. Remélem legközelebb is elmegyünk, ha lesz ilyen esemény.

Kozári Márk 4. c

szeptember 21 2016

Nyári élmények :)

Válogatás alsós tanulóink legszebb nyári élményeiből


Bár már két hete véget ért a nyári szünet, az időjárás még mindig a vakációt idézi vissza.

Olvassátok szeretettel ezeket a nyári kalandokat!

Egy kirándulás története

A nyári szünetben nagyon sok helyre tudtam elmenni a szüleimmel, és a tesómmal. Ezek közül a nyár végi Nyíregyházi Állatkertbe tett látogatás volt számomra a legemlékezetesebb.

Először is rengeteg állatot láttunk: tigrist, makit, zebrát, zsiráfot, gorillát stb. Ezek az állatok viccesek és szépek voltak.

Amikor végeztünk kisvonatoztunk az állatkertben. Volt hüllőház, dzsungelház, madárház. Voltak ritka, veszélyeztetett állatok is, például fehér oroszlánok, fehér tigrisek, szibériai tigrisek is.

Háziállatokkal is találkoztunk: kecskékkel, juhokkal, disznókkal, kakasokkal, libával, nyuszikkal, tehénnel, szürkemarhával, lovakkal.

Nekem nagyon tetszett a fókashow. Három fóka felváltva parádézott. Nagyon sok feladatot meg tudtak csinálni, és jutalmul halacskát kaptak. A közönség tapsolt, és nagyon sokan fényképeztek is.

Jártunk a makierdőben is, ahol a kis majmocskákat szinte meg is tudtuk érinteni.

A hüllő oviban fiatal állatokkal találkoztunk, kígyókkal, pókokkal, békákkal, és más kétéltűekkel.

Láttunk komodói sárkányt is. Ez az állat nagyon kevés magyarországi állatkertben fordul elő.

Nagyon jól éreztem magam az állatkertben, eléggé elfáradtam az egész napos sétától, és a sok látnivalótól. Mindenkinek csak ajánlani tudom ezt a kirándulást. Nem fogjátok megbánni!

Tóth Csongor 4. a

Nyári történet

Nyár volt, egy kicsikét borús volt az idő, de akkor is elmentünk apával az állatkertbe. Hat órakor keltünk, egy kissé nehezemre esett felkelni, de kidörzsöltem az álmot a szememből, és indultunk is.

A busz késett, de ez se rontotta el a kedvünket. Az út egy kicsikét hosszú volt. Amikor leszálltunk metróval haladtunk tovább a Hősök terére. Amikor leszálltunk először megnéztük a teret. Ott volt például Szent István király, és még sok régi ember. Utána megnéztük Mátyás király várát, gyönyörű volt, lehetett irigykedni más királyoknak a várra mondhatom. Aztán elértünk az állatkerthez, megvettük a belépőt. Nekem tetszett a gyűrűs farkú maki, az oroszlán, és még a fókashow is. Ahol annyi ember volt, mint csillag az égen. Láttam komodói sárkányt, és még ezer állatot.

Visszafelé a buszon apa elaludt. Egy picikét aggódtam, hogy túl sokáig alszik, és rossz helyen szállunk le, de nem volt baj. Nekem ez volt a legkellemesebb nyári élményem.

Karácsony Zoltán 4. b

Nyári élményem

Az idei nyár nagyon szép volt. Elmentünk többször a Velencei-tóhoz. A vízben sokat úsztunk, és labdáztunk. Sőt, még vízibicikliztünk is. A legjobb mégis az volt, hogy a vízen ugrálóváraztunk.

A nyáron jó sokat fagyiztunk, moziztunk, bicikliztünk. A szünetben a barátomnál is voltam, aki Nagyvenyimen lakik. Jól éreztük magunkat: dartsoztunk, motoroztunk, fociztunk, lőttünk kapura, és sokáig fent voltunk.

Augusztusban folytatódott az edzőtábor, amit júniusban kezdtünk. Hiszen nekünk, jégkorongosoknak csak a július a szünet, máskor mi nem nyaralhatunk. Minden reggel fél hatkor keltem, a tábor ötig tartott. Bevallom, hogy fárasztó volt, de élveztem minden pillanatát.

Mindent egybevéve sajnálom, hogy vége a nyárnak, mert nagyon jól éreztem magam.

Karaisaridis Georgios 4. c